Ópiumos október

Ópiumos október

Ópium sárkány-szárnyán röppenek vérpiros égen,
Múltbeli fénykarikákat szippant távoli éden.
Százezer színben reszket, táncol az erdők teste,
Összemosódó tájon foltokat fest fel az este.
Messze suhant szerelemben fürdik a tétova álom,
Tó vize tükrén lebben, csobban a tegnapi vágyon.
Zümmög a felhők alja, zsongnak a parton az árnyak,
Pörget a térben a játék, egykori képek várnak.
Százezer szikrát szórva hajlik az őszbe a lélek
Színarany pillangókként lomha levélkék szállnak
Fentről nézve az ágak karmos kezekké válnak.
Édes idill ez tán, hevesebben érzem a létet:
Szertelen szívemen mámor, végtelen óhaja éget.