Mű és bírálata

Mű és bírálata

Derbi (részlet)

Hórihorgas, meglett zsoké,
eleped egy pincérlányért.
Páncélinge még csak oké,
de mért visel borbélytányért?
Verseny előtt joggal kérded,
hogy lovasa meghibbant-e,
elnézve a pókos térdet …
"Egyes számmal: Rocinante!"

Rugós lábú csodatáltos,
széna helyett érmet zabál.
Aki hajtja, sokat áldoz:
nem tiltja a versenyszabály.
Pénzérmével tűzbe hozod,
és ha jelet ad a starter,
ő csak ring: a pálya mozog.
"Kettes számmal: Angol Parker!"

Gyilkos arcú, púpos zsoké,
billeg fején koronája;
szeme mint a bolondoké:
paripáját nem találja.
Miközben egy jegyet kiad,
szól a kasszás megriadva:
"Technikai okok miatt
a négyes szám nincs kiadva!"

Összenőve tudatunkban
a hajó a kapitánnyal,
ám e szép ló egyedül van:
versenypályán maga szárnyal.
Tintát iszik, ürít verset,
rajtgépbe áll ímmel-ámmal,
repülőrajt – vajon nyerhet?
"Pegazus a hatos számmal!"

A bírálat

A fenti szöveg recenzálásának feladatát afféle vizsgafeladatként kaptam. Célom, hogy lehetőleg hasznos impulzusokat adjak vele az igazi kritikusoknak, szerkesztőknek. Ezért előfordulhat, hogy a szöveg terjengősebb lesz a megszokottnál.

A cím talányosságát feloldandó, nem röstelltem a fáradságot és kis utánjárással megszereztem azt a kötetet, ahol a vers teljes szövege szerepel, még nyolc strófával. Mindössze két további ló szerepel bennük: Caligula császáré és Károly walesi hercegé. Itt merül fel az első hiányérzet: no nem a lovak számában (lóerőben), hanem hogy a szöveg kilencvenhat sora alkalmat adhatott volna a derbi helyszínének, emberi szereplőinek, társadalmi környezetének felvillantására. Hiányoznak a koktélruhás, virágos kalapos hölgyek; a szürke zsakettes, szürke cilinderes urak, nyakukban binokulárral; a megfejthetetlen kézjelekkel kommunikáló bukmékerek; a tolongás a kasszák körül.

Egy gentleman természetesen nem fogadni jár ide: a pénzkereset ilyen módja távol áll tőle, ő megmarad az osztalékszelvények nyesegetése és a tisztességes tőzsdei spekuláció talaján.

De nem jobb a helyzet a lovak bemutatásában sem. A szerző mintha kívülről és felülről, talán az indítótoronyból (vagy magas lóról) láttatná őket a futam indítása előtti percekben; csak a pompát, csillogást látjuk. Nem tér ki a felkészülés áldozatos, néha fájdalmas napjaira, heteire. A lovakból ezzel csak egy keskeny szeletet mutat, pedig biztosan bővülnének az olvasó ismeretei, ha jobban rájuk láthatna úgyszólván alulnézetből is.

Különös fogás, hogy (a teljes szövegben is) utolsó résztvevőként a Pegazus szerepel. Ez a ló ebben a környezetben úgyszólván duplafenekű: fikció a fikción belül. Mintha egy oldalvágást irányozna az önmagát is „ásatag kövületként” jellemző szerző a jóval kötetlenebb versformákat kedvelő társai felé: lám, nekem ezúttal is sikerült ritmust és rímet vinni a szövegbe. De ha már a fikció talajára merészkedett, miért nem szerepel a túros hátú közös ló, az ajándékló, az élemedett korú rövidlátó zsoké, aki fordítva ül a lovon, stb.?

Remélem, hogy a valódi kritikusok, szerkesztők felhasználhatják fenti szempontjaimat valódi bírálataikban.