Megbánás

Megbánás
(JIR EMLÉKÉRE)

Elém gurult gyöngyszem sötét éjben
volt mikor magasból kételyek
zúdultak le és én csak most értem
mikor gyomrom gyásztól émelyeg
most érzem, amikor sűrű fátyol
s frissen vasalt halotti lepel
választja el az ismert világtól,
s odaátról már ő sem felel,
elköltözött, szabad, szinte látom,
lelke csillagok közt ácsorog,
az öröklét valóra vált álom
miközben a szentség rácsorog,
unalmában cinikus és nyegle,
mögötte fénylik a lusta köd,
úgy fogja fel, mintha ez vicc lenne,
s dicsfény ellenére csak röhög,
azt hiszem, hogy csillag lesz s a fénye,
emlékekből lassan összeáll,
s mossa ellentétünk hófehérre
mely hópelyhekként szívemre száll.