Csöngető vágyam eretnek

CSÖNGETŐ VÁGYAM ERETNEK

Nem vagyok senki, nem is voltam soha,
ami lehetnék, az inkább tétova,
mostoha álom, melyben úgy működik
tudatom és vérem, hogy a szeretetet
oda-vissza ajándékul kérem.

Hithiány mellett anyatej az imám,
szerelmet vallanék kék virágú lennek,
piros a vérem más színeknek híján,
csöngető vágyam édesen eretnek.

Rokona lehetnék új tavasznak, nyárnak,
s mit fűrésszel juharból szabtam az apámnak,
míg nézem e szép, szívvel készült keresztet,
vadságom a szélben szerelemért reszket.

Az álmot választom a halál helyett,
az álmot, mely éltető, lüktető képzelet,
s így talán a halál sem jelent majd sokat.
Csupán csak módosult, még szebb álmokat.