24. Henry randevúja

24. Henry randevúja

Henry áll az utcasarkon,
kezében egy szál virág.
Leszáll az est. Már nincsen pardon.
Kihűl az egész világ.
Pedig nincsen tévedés semmi;
a helyet, időt tudta jól.
Vége a napnak, haza kell menni.
Felbukni a víz alól.

Henry elindul. Lassan ballag.
Kezében a szegfű lóg.
Az egész világ egy hatalmas parlag,
a csillagok sem fényadók.
Sötét a Föld és sötét az ég is.
Fekete a kozmosz körül.
Henry győzködi magát mégis,
bár szíve nem örül.

- Talán közbejött neki valami.
- Henry, te nagyon buta!
- Nem valami, hanem valaki!
Hát ezért nem ment oda.
- De hiszen az lehetetlen! -,
Henry már skizofrén.
Pedig így maradsz: temetetlen,
te béna, lelki szegény!